A 2014-2020-as vidékfejlesztési programot alapozzák meg azok az MTA és az MNVH együttműködéséből születendő tanulmányok, amelyek első munkaanyagait április 10-én mutatták be.
Az integrált vidékfejlesztés tudományos alapelemeiről rendezett közös konferenciát a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja (MTA KRTK) április 10-én. A téma igen széleskörű érdeklődést váltott ki, nagyjából kétszázan regisztráltak a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartott eseményre, emelte ki Mezőszentgyörgyi Dávid, az MNVH főtitkára.
A rendezvény méltó ünnepe annak az együttműködésének, amely a tudomány és a szakma, azaz az MNVH-n keresztül a vidékfejlesztési tárca és MTA között alakult ki, hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A két oldal viszonya olyan, akár egy hajóban az evezőké, azaz a szakmáé, amely a fedélzeten küzd, és az árbockosárban lévőké, akik a látómezőt kémlelik, hogy mikor tűnik fel a föld, azaz a cél, vagy épp egy akadályt jelentő jéghegy. A hajó ugyan mehetne az árbockosárban ülők nélkül is, de az irány egyáltalán nem mindegy – különösen most, az új, 2014-2020-as európai uniós tervezés azon szakaszában, amikor épp a fő irányokat kell kijelölni. A kormányzat célja, hogy ebben az időszakban hazánkban innovatív, fenntartható és befogadó vidékfejlesztés valósuljon meg, ennek érdekében pedig a vidék magas színvonalú és sokoldalú megismerésére, valamint arra van szükség, hogy azt el tudjuk helyezni az európai térben, és az európai gyakorlatok feltárásával egy sajátosan magyar modellt lehessen kialakítani. Ehhez jelenthet alapot az MNVH-n keresztül a tárca és az MTA együttműködése, ami remélhetőleg jó irányba fordítja majd a hajót.
Éppen két éve nyújtotta be a Vidékfejlesztési Minisztérium számára azt a javaslatsort, amely alapján eldöntötték, hogy az MNVH a 2014-2020-as tervezési folyamathoz igazított kutatásra is igyekszik fordítani a forrásaiból, mutatta be a kezdeményezés kezdeteit Csatári Bálint, az MNVH elnökségi tagja, a Hálózat korábbi elnöke. Sok tekintetben azok a korábbi kudarcok, amelyek a terület- és vidékfejlesztést érték, a tudományos eredmények komolyan nem vételéből adódtak, ám most itt az alkalom, hogy türelmes, gondos módszerekkel javítsanak ezen. A döntést követően három hónapon belül megszületett az együttműködésről szóló szerződés, az pedig a KRTK munkatársainak tudását dicséri, hogy az azóta eltelt rövid idő alatt már gyakorlatilag 90 százalékos minőségben készek a tanulmányok.
A kutatóintézet főigazgatója, Fazekas Károly szerint elsődleges, hogy hasonló kutatásokban vegyenek részt. Az alapkutatások eredményei ugyanis csak nagyon szoros kapcsolatban születhetnek meg a szakmával, hiszen onnan szerzik be az információikat és tesztelik azokat. Azonban mindkét oldal számára szükség van az együttműködésre, mivel a kutatók fel tudnak tárni olyan összefüggéseket a terepen dolgozóknak, amelyeket ők nem láthatnak.
Az MNVH és az MTA KRTK együttműködése nyomán hat nagyobb és hét kisebb kutatási program indult, ismertette az eddigi munkát Perger Éva, az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézetének (RKI) igazgatója. A nagyobb komplex projekteket az RKI munkatársai vezették. A kutatásokban ugyanakkor az MTA több intézete is együttműködött annak érdekében, hogy valóban olyan eredményekre jussanak, amelyek tudományosan relevánsak és a gyakorlatban is lehessen ezeket hasznosítani.
A programok közül elsőként a vidéki térségek meghatározásával, tudományos lehatárolásával foglalkozót mutatta be Farkas Jenő, az MTA KRTK RKI kutatója. Felhívta rá a figyelmet, hogy az Európai Unióban nincs egységesen definiálva, hogy mi is a vidék, és egy új hazai meghatározásra tett javaslatot járási alapon. Ez egyszerű, a mindennapokban alkalmazható, a lehető legszélesebb körben értelmezi a vidéket (így minél többek részesülhetnének vidékfejlesztési forrásokból), és a támogatások hatékonyságát is figyelembe veszi. Rámutatott arra is, hogy 2014-től új működési kerete lesz a vidékfejlesztésnek az Európai Unióban, hiszen megerősödött a stratégiai megközelítés, amely megköveteli az együttműködést a különféle pénzügyi alapok közt, azok szempontjait is beemelve.
Az EU filozófiája ugyanis megváltozott, a különféle alapoknak egységes célrendszert kell szolgálnia, hívta fel a figyelmet Finta István. Kifejezetten újszerű a közösségi alapú és a több pénzügyi alapot felhasználó tervezés lehetősége is, ami – mint azt az előadó kiemelte – nagy kihívást jelent mindenki számára, rengeteg nyitott kérdést támasztva a közösségi, nemzetállami és helyi szinttel szemben is. Előtérbe kerül a helyi, térségi szint, amit két eszköz, a közösségi alapú helyi tervezés (CLLD) és az integrált területi beruházás (ILI) szolgál majd. A kérdés azonban nem csak filozófiai, hanem anyagi is, hiszen csak ez a két módszer nyújt lehetőséget több alapot felhasználó tervezésre, ráadásul kevesebb önerőt igényelnek, így ezek használatával több európai uniós forrás hívható le.
A vidékiség és a marginalizálódás összefüggéseinek elemzését ismertetve figyelmeztetett a tartós társadalmi és térbeli elszigetelődés veszélyére a fősodortól elszakadó területeken Velkey Gábor, kiemelve a tudás és az azzal összefüggő tényezők szerepét. A szegénység mérséklését szolgáló szakpolitikai beavatkozások vizsgálatának eredményeit Kovács Katalin összegezte, áttörésként értékelve a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatási programját.
Duray Balázs a globális felmelegedés föld- és tájhasználat-változásra gyakorolt hatását vázolta a 21. század végére, Báldi András pedig az agrár-környezetgazdálkodási módszerek által lehetővé tett „ökoszisztéma szolgáltatásokat”, azaz emberi hasznukat mutatta be. A két kutatásban az MTA Ökológiai Kutatóközpontja is részt vett, míg a talajjal, mint természeti erőforrással (Koós Sándor), valamint a mezőgazdasági üzemek gazdálkodási gyakorlatának területi jellemzésével foglalkozó kutatásban (Szabó József) a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet működött közre.
Várhatóan európai uniós támogatású tematikus alprogram is indul 2014-től Magyarországon a rövid ellátási láncokra. Ezek sokszínű világát járta körbe Varga Ágnes (ELTE), legismertebb fajtájuk, a termelői piacok mellett az olyan típusokra is kitérve, mint a közösség által támogatott mezőgazdaság, ahol a kistermelők és fogyasztók együtt vállalják a termelés kockázatát, osztoznak a nyereségen. A rövid ellátási láncokat nem csak földrajzilag jellemzi kis távolság a termelő és a fogyasztó között, hanem társadalmilag (közvetlen kapcsolatot, így bizalmat teremtve) és gazdaságilag is, a közvetítők kiiktatásával magasabb jövedelmet biztosítva a gazdáknak.
Szintén Varga Ágnes ismertette a vidékfejlesztési programok hatásait vizsgáló kutatást, amely szerint 2002-ben és 2008-ban közeledett egymáshoz a kistérségek fejlettsége, ám a támogatások nem a legfejletlenebb területekre jutottak el, és több csúszott lejjebb, mint vált fejlettebbé, Sipos Balázs pedig a mezőgazdálkodás környezeti teljesítményeit értékelő „zöld-pont” rendszert mutatta be.
Forrás: NAKVI
